Újabb zöldfelületek, parkok a kerületben

Az elmúlt évekhez hasonlóan ebben az évben is jelentős fejlesztéseket tervez Erzsébetvárosban a városvezetés, amelyek során a zöldfelületek bővítése változatlanul elsődleges cél. A kerület utcafásítási, illetve az egyéb zöldfelületbővítési lehetőségek vizsgálatát szakaszosan, az Erzsébet Tervhez illeszkedő ütemezés szerint végzik.

A Százház utcai önkormányzati tulajdonú beépítetlen telek területén összesen 40 db várostűrő díszfát telepítettek. Ebből a kutyafuttató területére ültetett 25 db fa esetében a fák törzsét mechanikai védelemmel kellett ellátni. A Százház utcai beépítetlen telek nagyobb részén új közparkot alakítanak ki. A kiviteli tervek szerint a következő parkelemeket helyezik majd el itt: szórt burkolatú sétányok, játszótér homokozóval, kétüléses hintával, kombinált mászóvár csúszdával és egy rugós játékkal. A játszótéren kívül kialakítanak egy kiemelt szintmagasságú pihenőzónát is. Az újonnan kialakított parkot kerítéssel zárják majd körbe. Az Erzsébet Tervnek megfelelő, idei évre tervezett útfelújításokhoz kapcsolódó utcafásítási, növényesítési tervek szerint

  • az Alsóerdősor utcában: 3 db fa telepítésére,
  • a Jobbágy utcában: 4 db fa ültetésére,
  • a Dob utcában: a 85. szám előtti iskola előtt 2 db cserjesziget kialakítására nyílik lehetőség.

Újabb oszlopos virágtartók telepítését tervezik az önkormányzati képviselőktől, illetve a kerületi lakosságtól beérkezett igények alapján a kerület alábbi helyszínein:

  • Hársfa utca 24‒26. sz. előtt 10 db
  • Dohány utca 78‒80. sz. előtt 10 db
  • Szövetség utca 26‒28/a sz. előtt 10 db
  • Alsóerdősor utca 26‒34. sz. előtt 19 db
  • Hernád u. 10‒34. sz. előtt 34 db
  • Rózsa u. 41‒47/b sz. előtt 14 db
  • Rózsa u. 38/a‒40/b sz. előtt 17 db
  • Wesselényi u. 38. sz. előtt 11 db
  • Wesselényi u. 50‒52. sz. előtt 11 db
  • Hernád u. 2‒6. sz. 7 db
  • István utca 34‒42. sz. előtt 24 db
  • Kertész utca (Király u.–Dob u. között) 32 db
  • Csányi u. 7. sz. előtt 5 db

Az egyes közterületeken a régi típusú, leromlott állapotú faszerkezetes dézsák helyett új, időt állóbb, fém vázszerkezetű dézsákat szereztek be, amelyekbe a már meglévő fákat és cserjéket átültetik.

  • 2018 áprilisában, a projekt második ütemében összesen 63 db dézsát cseréltek le a következő helyszíneken: a Peterdy utca, Péterfy Sándor utca, Nefelejcs utca és Bethlen Gábor utca.
  • A projekt harmadik ütemében kicserélik a fennmaradó összes régi típusú planténert a következő helyszíneken: Jobbágy utca, Jósika utca, Bethlen G. utca, Kisdiófa utca, Király‒Kazinczy játszótér, Hutyra F. utca, Madách Imre út.

Az Erzsébet Terv szerinti, jövő évi útfelújítási munkák során a tervezési fázisban továbbra is vizsgálni fogjuk a fahelyek kialakításának lehetőségét, és amennyiben azt a közmű védőtávolságok engedik, új faültetési helyeket fogunk kijelölni a területeken.

Illusztráció