Egy hét a környezetvédelemért

Erzsébetváros önkormányzata évről évre nagyobb figyelmet fordít a környezetvédelemre és a környezettudatos magatartás kialakításának elősegítésére kerületünk diákjai és lakossága körében, éppen ezért immár negyedik alkalommal rendezte meg a Föld napjához kapcsolódóan ZÖLD7 elnevezésű rendezvénysorozatát április 18–23. között.

Ez a közös gondolkodás kuriózum a budapesti kerületek közt, de a programok létjogosultságát igazolja az évente bővülő programkínálat és a résztvevők egyre nagyobb száma.

A Bethlen Téri Színház a rendezvényhez kapcsolódó Globe Fesztivál elnevezésű programjában az ESZME és a szombathelyi Mesebolt Bábszínház A beszélő fa című előadását kínálta a kerületi gyermekeknek. A teltházas bábelőadások előtt Éberhardt Béla erdőmérnök mesélt a jövő generációjának a minket körülvevő élő természet szépségeiről.

A Tavaszi nagytakarítás programon közel 3000 iskolás, tanárok és szülők közösen takarították kerületünk utcáit, a Klauzál teret az erzsébetvárosi Hétpróba vetélkedősorozatban résztvevő tanulók vették gondozásukba, az immár hagyományosan megrendezésre kerülő Felelős gazdik napja pedig a kerületi kutyatartók aktív közreműködésével valósult meg.

160422Takaritas0003
160422Takaritas0041
160422FelelosGazdik_Klauzal0005

A már megszokott programok mellett az idén újabb programelemek kerültek a rendezvénysorozatba:

A Kanga Alapítvány egy kisebb állatfarmot telepített ki az Almássy térre a hétvégén, így a környékbeli gyerekek szombat estére lelkes állatgondozókká váltak.

Az idei évben a Zöldebb Erzsébetvárosért! program keretében az óvodák, iskolák részére „ültetési egységcsomagot” juttatott el az önkormányzat. A több száz idénynövény, virág mellé megfelelő ültetőföldet és ültetéshez szükséges eszközöket is kaptak a gyermekek.

A Légy keréken! rendezvény ‒ amit szombaton a Madách téren tartottak ‒ az egészséges életmódra is felhívta a figyelmet, és szórakoztató, egyben oktató jellegű programokon keresztül közelítette meg a környezettudatosságot. Délelőtt egy valódi mini közlekedésbiztonsági oktatópályát építettek fel a Kresz Suli ‒ a közlekedő gyermekek iskolája ‒ munkatársai.

Délután a világ- és országos bajnok sportolók többek közt flatland talajbemutatókat, roller- és BMX bemutatót tartottak a Madách téren felépített pályaelemeken, így ejtették ámulatba az érdeklődőket.