Három buszsáv nyílt meg a kerékpárosok előtt Erzsébetvárosban

130724BiciklisavWesselenyi0001

Kerületünkben a biztonságos kerékpározás lehetőségét nyújtják az érintett helyszíneken a biciklistáknak. Ezáltal a cél, hogy a kerékpárosok biztonsága javuljon és a buszsáv ne képezzen indokolatlan akadályt, illetve többlet veszélyforrást a kerékpárosok számára.

„A nemrég megváltozott szabályok szerint a kerékpározás olyan buszsávban már engedélyezhető, amely minimum 4,25 méter széles, vagy ahol a csúcsidei buszforgalom nem éri el az óránkénti 30 buszt, vagyis az arra járó menetrendszerű járatok csúcsidei közös követési ideje több mint 2 perc” – mondta újságunknak a BKK munkatársa.

Az új szabályra már táblák is figyelmeztetnek: a kék színű besorolást jelző táblán az autóbusz alá kerékpárt ábrázoló piktogram került, illetve burkolatjelként is megjelent a buszsávban a kerékpáros piktogram.

Az alábbi helyszíneken nyílt lehetőség a buszsáv használatára:

  • VII. kerület, Wesselényi utca (a Hársfa utca és az Erzsébet krt. között)
  • VII. kerület, Dohány utca (az Izabella utca és a Rottenbiller utca között)
  • VII. kerület, Damjanich utca (a Murányi utca és a Dózsa György út között kifelé)