Átadták a felújított Peterdy utcát

A Peterdy utca Murányi utca‒Dózsa György út közötti szakaszának felújítása idén szeptember végén kezdődött. Erzsébetváros vezetése az utak felújítása során mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a korszerűsítéssel járó útlezárások ne okozzanak nagy forgalmi torlódást.

A munkálatokat félpályás útlezárással végezték, így a forgalom szinte folyamatosan fenntartható volt az érintett területen.

A rekonstrukció során a járdák aszfaltburkolatát elbontották, így lehetővé vált a beton alapréteg megújítása is, ezzel biztosítva a járda jövőbeni hosszú élettartamát. Ezzel együtt a túl nagy oldalirányú lejtéssel rendelkező járdaszakaszokat is korrigálták, ennek főképp az őszi-téli csúszós útviszonyok között van jelentősége. Az évtizedes használat során tönkrement közműszerelvény- fedeleket, aknafedlapokat is szükség szerint kicserélték vagy szintbe helyezték. Az utak vegyes anyagú, beton és bazalt szegélyeit elbontották, és gránit útszegélyt építenek be.

A felújítás során az útkereszteződésekben a biztonságos gyalogosforgalmat elősegítő átépítéseket végeztek. A gyalogosok által az úttesten megtett távolság csökkentése céljából járdafüleket építettek, így a gyalogosoknak már csak a tényleges gépkocsiforgalommal érintett szakaszon kell az úttesten átkelniük. A közfeladatot ellátó járművek természetesen mindvégig használni tudták az utcát, ahogy a gyalogosközlekedést is folyamatosan biztosították.

Az önkormányzat és a kivitelezők ezúton is köszönik a tisztelt erzsébetvárosi lakosság megértését az esetleges fennakadások, kellemetlenségek miatt.

Peterdy utca

Jobbágy utca


Végéhez közeledik a Jobbágy utca felújítása

A Jobbágy utca esetében a meglévő bazalt nagykockakő burkolat bontása, majd az új pályaszerkezet építése miatt szakaszos lezárásokkal, ideiglenesen zsákutcává való minősítéssel biztosították a közlekedést. A Verseny és Murányi utcákkal alkotott korábbi méretes, nem jól kihasznált csomóponti útfelületet teljesen átalakították; itt a közműhelyzet függvényében a parkolási igények, a kulturált utcakép és a környezetvédelem szempontjainak előtérbe helyezésével végezték el a munkálatokat, a lehetőségeket teljesen kihasználva fákat is ültettek.

Az utca nagy részén érvényes szabályozási szélesség miatt jellemzően helyben hagyó, de minőségi átépítést végeztek, ennek köszönhetően a gyalogosközlekedés feltételei is javultak.


Elkezdődött az Alsó erdősor utca újabb szakaszának megújítása is

Az Alsó erdősor utca Dohány utca‒ Izabella utca közötti szakaszának beépítési adottságaiból adódóan az utca nagy részén érvényes szabályozási szélesség miatt jellemzően helyben hagyó, de minőségi átépítést végeznek, ez a jelenlegi, megromlott állapotú, és sok helyen elégtelen vízelvezetésű aszfaltburkolat felújítását jelenti.
Az Alsó erdősor utca Izabella utcával alkotott jelenlegi lapos szögű, emiatt balesetveszélyes, sok esetben szabálytalan parkolással kihasznált csomóponti útfelületén barátságos zöldfelületet is kialakítanak, a felújítás során feltárt közműhelyzet függvényében. A tervben a rendezett utcakép kialakításának célját összehangolták a meglévő közművek előírásainak betartásával, a csapadékvíz elvezetésének megfelelő biztosításával és az eddigi parkolási lehetőségek megtartásával. Az utca felújítása várhatóan még ebben az évben befejeződik.

Alsó erdősor utca


Átépítik a Vörösmarty utcai gyermekorvosi ügyeleti rendelőt

A Vörösmarty utca 14. szám alatt található gyermekorvosi rendelő rekonstrukcióját a tőle egy sarokra található felnőtt háziorvosi ügyeletet érintő munkálatok befejezését követően kezdték meg. A modernizáció során a rendelőt részlegesen átépítik, és teljes belső felújítást is végeznek majd. Az átépítést a jobb használhatóság, valamint a törvényi követelmények indokolják. A munkálatokat várhatóan 2019 tavaszán fejezik be.

A felújítás során a rendelő orvosai az Akácfa utca 59. szám alatti rendelőben találhatók meg.

Hamarosan elkészül a kerület legnagyobb közparkja

Ahogy arról már korábbi lapszámunkban beszámoltunk, az önkormányzat a Dob utcából megközelíthető 15-ös tömb területén közpark kialakításán dolgozik. Jelenleg már a növényeket ültetik ki. A parkban kikapcsolódni vágyó lakosok kényelmét fogja szolgálni a létesítendő párakapu, amelynek megépítését szintén megkezdték.

A parkban a közbiztonság és közrend fenntartása érdekében térfigyelő kamerákat helyeznek majd el, ezek alapkiépítését is elvégezték már.

11 tanterem és a fűtés is megújult

A kerületi önkormányzat az elmúlt évek során minden erzsébetvárosi közintézményben jelentős felújítást végzett, ennek újabb része a Dob Utcai Kéttannyelvű Általános Iskola fűtési hálózatának és 11 tantermének modernizációja.
A korszerűsítés során az iskola teljes fűtési rendszerét felújították, az új radiátoroknak, csővezetékeknek, elzáróknak köszönhetően a fűtés tantermenként szabályozhatóvá vált, és jelentős energiamegtakarítás is elérhető lesz. A tantermekben a régi, már nem felújítható parkettás padlóburkolatokat is kicserélték összesen 11 tanteremben, ezeket ki is festették. A munkálatok október elejére befejeződtek, a fűtés pedig a hidegebb idő beköszöntével elkezdődött az iskolában.

Két kerület orvosi rendelője szépül meg a Dob utcában

A Dob utca 86. szám alatti orvosi ügyelet felújítása júliusban kezdődött. A korszerűsítés során az erzsébetvárosi és terézvárosi lakosság ügyeleti ellátását biztosító rendelő teljes belső felújítását elvégzik. Kicserélik a külső nyílászárókat a szükséges homlokzati rekonstrukciók elvégzésével, és új burkolatokat is leraknak. A rendelő teljes épületgépészeti modernizációját is elvégzik, ezzel egyrészt az érkező betegek ellátása is korszerű körülmények között történhet, illetve az ügyeletet adó dolgozók elhelyezése is kényelmesebbé válhat.