Lágy vonalvezetés, emberibb hangulat

A helyiek döntötték el, hogy milyennek szeretnék látni a most még leharcolt Almássy teret: a két parkos résszel és íves vonalakkal operáló terv nyert a helyiek körében. Három hét alatt 1211 kerületi szavazott a térről, amely a várakozások szerint őszre készülhet el. Vattamány Zsolt elmondta, az Erzsébet Terv részeként a jövőben a Klauzál tér is új arculatot kaphat. A tér tervezőcsoportjának vezetője, Törőcsik Ferenc úgy látja, a derékszögű, szűk utcák hangulatát jól oldja majd a lágy vonalvezetésű, organikus köztér.


Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere

Egyszerűbb volt-e a tértervezés előkészítése, mint a Madách tér esetében?

Az Almássy tér tervezése más jellegű előkészítő munkát igényelt, hiszen adottak a tér funkciói, melyeket figyelembe kellett venni. Fontosnak tartottuk, hogy fák kivágása nélkül újuljon meg a tér, ami támpontként is szolgált a tervek elkészítésekor.

Mi a szándékuk – és mi jelenleg a helyzet – a szabadidőközponttal?

Az Almássy téri Szabadidőközpontot 2007-ben az akkori képviselő-testület döntése értelmében értékesítették. Magántulajdon lévén nincs lehetőségünk sem a felújítására, sem az épület más módon történő hasznosítására, jelenleg is rendőrségi nyomozás van folyamatban az ingatlan értékesítésével kapcsolatban.

Mennyi pénzből újul meg az Almássy tér, és mikorra lehet kész a köztér?

A tér felújítására bruttó 180 millió forint áll rendelkezésre, de elképzelhető, hogy kevesebbe fog kerülni a beruházás. Terveink szerint az ősz végén adjuk át a felújított teret.

Miként maradhat rendezett a köztér a felújítás után?

Egyrészt a tér bekerítésével, másrészt a közterület-felügyelet aktív részvételével szeretnénk elérni, hogy a felújított állapot megmaradjon.

Lesz-e folytatása a hetedik kerület növényesítésének?

Természetesen: az Erzsébet Terv Fejlesztési Program további beruházásokat tartalmaz, így a kerület harmadik jelentős köztere, a Klauzál tér is hasonló módon újulhat meg a jövőben. Emellett arra törekszünk, hogy az útfelújítások során a lehetőségekhez mérten növényesítsünk, ahol pedig a közművek nem teszik ezt lehetővé, ott planténeres megoldással javítsunk a zöldterületek arányán.

 

Törőcsik Ferenc, a kivitelező cég igazgatója

Hogy látja a városban egyedülálló kezdeményezést, amely szerint a kerületben élők dönthettek a köztér jövőbeni megjelenéséről?

A kezdeményezés példaértékű. Még akkor is, ha esetlegesen a lakók sok olyan információnak nincsenek a birtokában, amely a térrendezés szempontjából fontos lehet. Ezért is kellett már szakmailag átgondolt terveket eléjük tennünk, hogy ne a vágyálmaikat fogalmazzák meg, amelyek adott esetben kivitelezhetetlenek lettek volna.

Melyek voltak azok a szempontok, amelyek minden tervet meghatároztak?

Amikor polgármester úrral az első beszélgetéseket folytattuk, az első gondolatunk az volt, hogy az Almássy tér nagyon jó funkciókeveredéssel bíró köztér, amely bizonyos okoknál fogva kissé leépült. Célunk a meglévő funkciók megtartása és fejlesztése volt, és amennyire lehet, szerettük volna megőrizni a zöldfelületek nagyságát, például az ősfákat, amelyek meghatározzák a teret. Emellett bizonyos területek minőségi növelését vetítettük előre. Mind a négy változat erről szólt, két verzió azonban némileg bátrabban nyúlt a térhez, valamelyest megmozgatva annak mostani szerkezetét. Szerencsére a lakosságnak is ez utóbbi nyerte el a tetszését: organikus világ, lágy vonalvezetés, emberibb hangulat – így határoztak. A derékszögű utcarendszerre épülő városrészben még fontosabb, hogy lazaságot tud adni egy ilyen koncepció. Hosszú távon azt reméljük, hogy mintegy folyamatként vonul majd végig a kerületen ez a térfelfogás, és a közvetlen közelben maradva az Almássy utca is hamarosan fel tud frissülni, amely egy ilyen tér mellett új funkciókat is kaphat.

130617AlmassyterSajttaj0007
130617AlmassyterSajttaj0013
130617AlmassyterSajttaj0018