Épül az Almássy tér

Az Erzsébet Terv keretében november végén megkezdődött az Almássy tér felújítása, mely a tér egész területére kiterjed. Az időjárási körülmények függvényében az önkormányzat tavaszi átadást tervez. Fontos szempont volt, hogy a megfelelő egészségügyi állapotú fák kivágása nélkül újuljon meg a terület, amit a tervezés és kivitelezés során is figyelembe vettek.

Az Almássy téri munkaterületet 2013. november 25-én adták át a kivitelezést végző cégnek, aki első lépésként a tér belső területén található burkolatokat, utcabútorokat bontotta el, valamint a Wesselényi és a Csengery utcai oldalon a tervezett támfalak nyomvonalait is kialakította. Következő lépésként a terület geodéziai kitűzésére került sor, melynek célja a tervezett építmények terv szerinti helyének kijelölése a munkaterületen. Kialakításra kerül egy teret átívelő belső sétány, az új burkolat nyomvonalának kidolgozása már részben megtörtént.

A téli leállást követően 2014. január elején a kivitelezési munkák folytatódtak a kutyafuttató és a játszótér teljes lezárásával, ezek burkolatának és berendezéseinek elbontása folyamatosan történik a kivitelezési terveknek megfelelően. A kivitelezési terv fontos eleme, hogy a korcsoportok szerint elrendezésre kerülő játszóteret nagy zöldfelülettel borítják be. Az ott található játszótéri elemek egy részét is felújítják, de új eszközök is beszerzésre kerülnek. A kutyafuttató felújítása után a kis- és nagytestű kutyák számára szétválasztják a futtató területét, és kerítéssel veszik körbe. Az őrzött parkoló előtti járdaszakasz felbontása, a talaj előkészítése és a kerítés oszlopainak beépítése már befejeződött. Folyamatban van a műhelybe beszállított kerítés és játszótéri elemek felújítása, valamint a hulladékok elszállítása.

Az Almássy tér megújulásának utolsó fázisa a közösségi tér kialakítása lesz szabadtéri fitness-eszközök elhelyezésével, melyek alkalmasak lesznek az aktív kikapcsolódásra, a szabadidő hasznos eltöltésére. A közösségi teret a Barcsay és az Almássy utca közötti területen építik majd ki, s elhelyeznek mellette egy látványos szökőkutat is. Az Almássy tér is az Erzsébet Terv fejlesztési program keretén belül újul meg, mintegy 190 millió forintból. A program további beruházásokat is tartalmaz, így az Almássy és a Madách tér mellett a kerület harmadik jelentős köztere, a Klauzál tér is hasonló módon újul meg a jövőben. A legnagyobb terek megújulásával párhuzamosan folyamatosan bővülnek a zöldfelületek, ahol pedig nincs lehetőség ültetésre, ott planténeres megoldással növényesítenek.

140131AlamassyTer_munkak0017
140211Almassyter0009
140211Almassyter0012