Húsvéti ajándékcsomaggal segített az önkormányzat

Az ünnepek közeledtével minden évben megsokasodnak a családok kiadásai. Ilyenkor a bevásárlólistát a vendégek számához kell igazítani, és ez sok esetben bizony jelentős többletterhet ró a nehezebb helyzetben lévőkre. A VII. kerület vezetése már második alkalommal segített tartósélelmiszer-csomaggal a nehézsorsú erzsébetvárosi lakosoknak.

140414Csomagosztas_VZs0001

A húsvéti ünnepek előtt öt nap alatt összesen 3200 élelmiszercsomagot osztott szét az erzsébetvárosi önkormányzat és a Bischitz Johanna Humán Szolgáltató Központ. „Fontos, hogy a nehéz helyzetben lévők is önfeledten tudjanak ünnepelni, ehhez szeretnénk hozzájárulni ezzel az ajándékkal. Karácsonykor is nagy örömmel fogadták támogatásunkat az erzsébetvárosiak, így nem volt kérdés, hogy ismét segítünk nekik az ünnepi készülődésben” – mondta lapunknak Vattamány Zsolt polgármester.

Ajándékcsomagot a jelenleg önkormányzati segélyben részesülők, a három vagy annál több gyermeket nevelők, a 90 év felettiek és a fogyatékkal élők, illetve utóbbiak családjai kaphattak. Házhozszállítást bárki igényelhetett, de a legidősebbeknek és a mozgásukban korlátozottaknak automatikusan a lakásukra vitték a csomagokat. Mintegy 600 támogatott élt is ezzel a lehetőséggel.