Újabb siker a Madách téren

Ötéves lett az Örkény Kert elnevezésű rendezvény, mely az Örkény István Színház és Erzsébetváros önkormányzatának évadnyitó eseménye. Idén is nagyon sokan látogattak ki az egész napos rendezvényre, melynek keretében reggel 10 órától este 10 óráig ingyenes szabadtéri programokkal várták az érdeklődőket.

Délelőtt Salamon Bea és a Méta együttes adott koncertet a nagyszínpadon, a legkisebbeket pedig játszóházba várták. Sanzon, filmzene, latin ritmusok – szinte minden zenei stílus felcsendült a Madách téren, miközben a színház épületében Babits Mihály Jónás könyve című művét adta elő Csuja Imre, az előtérben pedig rövid színdarabot láthatott a közönség. Aki bérletet váltott az új évadra, végighallgathatott egy csak neki szóló verset a társulat valamely művészének előadásában. A napot az Örkény Esztrád, a társulat alkalmi zenekarának koncertje zárta, melyen immár hagyományosan – egy dal erejéig – Vattamány Zsolt erzsébetvárosi polgármester is gitározott.

DSC_2943
DSC_3454
DSC_4399

Az Örkény Kert szervezőinek szándéka, hogy felhívják a figyelmet a városi környezet élhetőbbé tételére, a közösségi életterek fontosságára, illetve hogy ébren tartsák az erzsébetvárosi és a budapesti polgárok érdeklődését a kerület kulturális hagyományai iránt, tájékoztassák őket az Örkény Színház munkájáról, az évadban tervezett bemutatókról.