Könyvbemutató - A reformáció öröksége Erzsébetvárosban

A tavalyi esztendő a reformáció 500 éves jubileumának jegyében telt, amelyhez kapcsolódóan Erzsébetvárosban is számos kulturális programot tartottak az érintett egyházközségek szervezésében. Tekintettel arra, hogy Erzsébetváros területén számos protestáns gyülekezet működik, az önkormányzat kezdeményezte egy emlékkötet megjelentetését, amely bemutatja a helyi református, evangélikus és baptista gyülekezetek történetét. Így láthatott napvilágot a kerületi helytörténeti kiadványok sorában legújabbként A reformáció öröksége Erzsébetvárosban című könyv, melynek szerzője Vezsenyi Péter. A kötet bemutatóját december 11-én tartották a K11 Művészeti és Kulturális Központban, ahol Hamvas Levente Péter, a kerületi művelődési ház ügyvezető igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd átadta a szót dr. Kovács Kálmán Árpádnak, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos munkatársának, aki vállalta a kötet bemutatását. A történész kiemelte, hogy a reformáció mozgalmai döntő befolyással voltak a korabeli társadalomra, és így szellemi hatásuk közvetetten napjaink emberének gondolkodásában és viselkedéskultúrájában is tetten érhető. A kutató szerint azért hathatott a teljes keresztény világra a reformáció, mert „nem akart nagy lenni”, azaz helyi kezdeményezésből spontán módon vált elterjedté: legfőbb törekvése, a megtisztulást hirdető evangéliumi alapokhoz való visszatérés, mindenütt követőkre talált. A gazdagon illusztrált ismeretterjesztő kötetből az olvasó megismerheti a gyülekezetek történetét az alapítástól a pártállami időkön át, egészen napjainkig. A könyv hiánypótlónak tekinthető, mert eddig még nem jelent meg olyan helytörténeti kiadvány, amely kifejezetten az erzsébetvárosi protestáns gyülekezetek történetét dolgozná fel, korábban fel nem tárt források felhasználásával.