Egy hét a környezettudatosság jegyében

Ötödik éve rendezik meg a „Zöld7” elnevezésű programsorozatot Erzsébetvárosban, melynek célja a környezetvédelem kiemelkedően fontos ügyének népszerűsítése. Minden évben egyre többen csatlakoznak a népszerű akcióhoz. Idén tartották a legsokrétűbb programokat a kezdeményezés életre hívása óta.

A Föld napjához (április 22.) kapcsolódóan megvalósuló sorozat részeként a Bethlen Színház „Globe Fesztivál” elnevezésű programjával szólította meg az ifjabb korosztályt: a kisiskolások április 20‒21-én tekinthették meg a Föld kincseinek megóvásáról szóló, „Maszmók a tengerentúlon” című előadást a Picaro Társulat jóvoltából, majd Éberhardt Béla erdőmérnök tartott felvilágosítást a környezetvédelem témájában. A „Takarítsunk együtt!” felhívásnak köszönhetően ‒ a korábbi évekhez hasonlóan ‒ idén is megszépülhetett számos erzsébetvárosi közterület a kerületi iskolák tanulóinak köszönhetően, akik számára ezúttal is az önkormányzat biztosította a szükséges takarítóeszközöket, pólókat. Április 24-én az Alsóerdősori Bárdos Lajos Iskola 150 diákja, míg április 28-án a Baross Gábor Iskola 450 tanulója, illetve az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Iskola (Kertész és Dob utcai intézmények) 900 nebulója takarította saját intézménye területét, valamint a kerület utcáit, tereit. A résztvevők biztonságát az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság munkatársai felügyelték, míg az összegyűjtött szemét elszállításáról az Erzsébetváros Kft. gondoskodott. A programok közös takarítással folytatódtak május 19-20-án a Klauzál téren, ahol a Felelős Gazdi Program keretében az Azúr Kutyaiskola tartott bemutatót, gazdiképzőt és kézműves-foglalkozásokat az iskolai napközis csoportok részvételével. Az Almássy téren terápiás kutyaprogrammal várta a látogatókat a kutyaiskola, melynek munkatársai válaszoltak az érdeklődők kutyatartással kapcsolatos kérdéseire. A programsorozat igazi különlegessége volt a Kanga Alapítvány által szervezett kétnapos állatsimogató az Almássy téren.

170519KlauzalTakaritas0009
170519KlauzalTakaritas0011