Seress Rezső visszatért a Kispipához

Erzsébetváros önkormányzatának felkérésére Kolodko Mihály, a „gerillaszobrok mestere” újabb alkotást készített a VII. kerületben, ezúttal a világhírű zeneszerző, Seress Rezső emlékére.

TSD_3324

A kis bronz pipában zongorázó Seress Rezsőt ábrázoló miniszobor egy süttői mészkőtáblán kapott helyet egykori Akácfa utcai törzshelyénél, a Kispipa vendéglő mellett, ahol az aszfaltra festett zongorabillentyűk teszik egyedivé a környezetet, sajátos hangulatot is kölcsönözve a helynek. Az alkotást szeptember 10-én avatta fel Vattamány Zsolt polgármester és Kolodko Mihály szobrászművész. A méltán híres zongorista Erzsébetvárosban, a Dob utca 46/b szám alatt született, egyik leghíresebb szerzeményét, a Szomorú vasárnap című dalt több mint 100 nyelven adták már elő. Vattamány Zsolt polgármester a szoboravatás kapcsán kiemelte: „Erzsébetvárosban egyre több helyen találkozhatunk ezekkel a méretükben kicsi, de annál nagyobb értéket képviselő alkotásokkal, amelyekkel szeretnénk emléket állítani a kerület neves személyiségeinek vagy jellegzetességeinek. Múlt hónapban avattuk fel a New York-palota legendáját felelevenítő búvárszobrot, a Bethlen Gábor téren Noé bárkáját és a Hevesi téren Rejtő Jenő regényének legendás 14 karátos autóját, de miniszobor eleveníti fel Róth Miksát, Harry Houdinit és Herzl Tivadart. Nagy örömmel tölt el, hogy ez alkalommal kerületünk nagyhírű zeneszerzőjének, Seress Rezsőnek is méltó módon állíthattunk emléket.”

TSD_3312

A mikroszobrok is építik a közösséget

Újabb kisméretű szobrok kerültek ki Erzsébetváros közterületeire. Houdini és Herzl Tivadar alakja után egy búvár, Noé bárkája és Rejtő Jenő 14 karátos autója is megtekinthető kerületünkben. Kolodko Mihály szobrászművész alkotásai emlékeztetnek, tanítanak és mosolyra fakasztanak.

190828KolotkoSzoborbejaras0037

Augusztus 28-án három újabb mikroszobrot adtak át a VII. kerületben, melyeket az érdeklődők egy rendhagyó kerületi séta során tekinthettek meg. „Ezek a szobrok közösségépítők, és felépítik saját legendájukat” – magyarázta a sétát vezető Bóka B. László helytörténész, aki az alkotások hátteréről is mesélt. A New York Kávéház történetének egyik közkedvelt mítoszeleme, hogy a nyitás után Molnár Ferenc a kávéház kulcsát ünnepélyesen a Dunába dobta, hogy azután soha ne lehessen többé zárva. A mini búvárszobor ennek a mítosznak állít emléket a Dohány utcában.

190828KolotkoSzoborbejaras0002
190828KolotkoSzoborbejaras0048

A Noé bárkája miniszobrot a Bethlen téren, az Állatorvosi Egyetem közelében helyezték el, utalva ezzel a bárkán helyet kapott állatokra. A szobor kialakítása lehetőséget ad arra, hogy az özönvíz végét jelző szivárvány is megjelenhessen: a bronz bárkán úgy alakította ki a művész az ablakokat, hogy azokon a megcsillanó fény „szivárvány” hatást keltsen. Rejtő Jenő szülőháza közelében, a már meglévő kőpárkányra installálta Kolodko Mihály az írói életmű talán legismertebb elemét, a 14 karátos autót. Mivel az autó Rejtő művében „14 karátos”-ként szerepel, ezért a bronz alapanyagot néhány helyen szimbolikus, időtálló aranyozással látta el.

190828KolotkoSzoborbejaras0063

„A kis szobrok nemcsak önmagukban képviselnek egyedi értéket a városrészben, hanem elsődleges küldetésük az, hogy az általuk megjelenített figurákon keresztül emléket állítsunk Erzsébetváros kiemelkedő személyiségeinek és jellegzetességeinek. Fontosnak tartjuk, hogy ezt a törekvést a tradicionális megjelenítési formák alkalmazása mellett innovatív ötletek felhasználásával is megvalósítsuk ebben a dinamikusan fejlődő kerületben. Ennek eszközei lehetnek az úgynevezett »mikroemlékművek«, melyek amilyen aprók, olyan hatalmasak, hiszen éppen kicsiny mivoltuknál fogva képesek nagy hatást gyakorolni a környezetükre, a közönségükre” ‒ fogalmazott az átadón Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere.