„Egészséges Erzsébetvárosért” díj átadása

Vattamány Zsolt polgármester a Semmelweis Nap alkalmából díjat adott át Dr. Vörös Ildikó kerületi háziorvosnak, munkája elismeréseként. Ünnepi beszédében méltatta és megköszönte az egészségügyben dolgozók helytállását, igyekezetét.

Július elseje a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. Ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője. Az erzsébetvárosi önkormányzat idén másodszor adott át elismerést a kerületi egészségügyben dolgozóknak ezen a napon.

Az ELTE-PPK aulájában megrendezett ünnepségen jelen volt dr. Pesti Imre, Budapest Főváros Kormányhivatalának kormánymegbízottja, aki köszöntő beszédében elmondta: megtiszteltetésnek érzi, hogy jelen lehet az eseményen, és üdvözli a kerület hagyományteremtő szándékát. Kiemelte, hogy minden embernek éreznie kell, hogy saját maga felelős az egészségéért, és vegyük igénybe a kerület által rendezett ingyenes szűrővizsgálatokat egészségünk érdekében.

120620SemmelweisNap0008-negyedelt
120620SemmelweisNap0020-negyedelt


A hivatal ugyanis ezzel a szándékkal alapította meg 2010-ben az „Egészséges Erzsébetvárosért” díjat, azon felbuzdulva, hogy a VII. kerületi egészségügyet stabil munkaerőforrás és magas fokú képzettség, valamint kiváló színvonalú munka jellemzi. Vattamány Zsolt az ünnepségen bejelentette, hogy az önkormányzat gazdasági eredményeinek köszönhetően 2013-tól azokban az önkormányzati háziorvosi rendelőkben, ahol eddig csak a közös költség és a szemétszállítási díj rendezésében tudtak segíteni, most a közüzemi költségeket is átvállalja Erzsébetváros Önkormányzata. Ezzel is tiszteletüket és megbecsülésüket fejezik ki az egészségügyben dolgozók hivatása iránt, és ily módon is segíthessék munkájukat. A program keretein belül különböző szűrővizsgálatokon, egészségmegőrző rendezvényeken vehetnek részt a kerületben élők, és a prevencióra is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők. A tavalyi őszi és az idei Egészségnapon is rengetegen vettek részt, csakúgy, mint a tavasszal rendezett hallásállapotfelmérésen, ahol ingyenesen vizsgálták meg az emberek hallójáratait, és szűrték ki a komolyabb – akár kezdetleges – megbetegedéseket.

Az Erzsébet Tervet az önkormányzat hozta létre, és a projektben különös figyelmet szentel a már meglévő gondoskodási formák megújításának. Az idén februárban fejeződött be a kerületi szociális és egészségügyi ellátórendszer integrációja, aminek eredményeként a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ teljes körű szociális és egészségügyi szolgáltatást láthat el. A kerületben élők egészségmegőrzése, az időskorúak támogatása mellett fontos szerepet kap a fiatalkorúak védelme is.

Az Erzsébet Terv keretében 2013 végéig felújítják valamennyi kerületi egészségügyi intézményt, hogy az egészségügyben dolgozók is méltó körülmények között végezhessék munkájukat.